Repülőtér a Három Tölgyfához
Szövetséges légi támaszpont az ellenség hátában
Szerző: Horváth Zoltán

Az 1944. augusztus 29-én kirobbant Szlovák Nemzeti Felkelés résztvevőinek elsősorban légi támogatásra volt szükségük a német túlerő megállítására. Érkezett is, mégpedig szovjet felségjelzésű vadászgépek formájában. A Lavocskin La-5FN-eket azonban nem oroszok, hanem cseh pilóták vezették. Olyanok, akik a háborúban egészen addig a RAF színeiben harcoltak a fasizmus ellen. Színre lépésük nagy meglepetést okozott - barátnak, ellenségnek egyaránt. Összesen 21 gépükkel azonban megakadályozni nem, csak elodázni tudták a kellően elő nem készített felkelés vérbe fojtását. De bárhogy is végződött, hősies küzdelmük mindenképp megérdemli, hogy felidézzük a 60 esztendeje történteket.

Az 1938. októberi Müncheni Döntés Csehszlovákia feldarabolását eredményezte. A cseh pilóták nagy része elmenekült és később lengyel, francia vagy angol légtérben vette fel a harcot a németekkel. Az elszakadni kívánó szlovákok - Tiso páter vezetésével - következő év március 14-én kikiáltották önálló államukat. A németek bevonultak a Cseh-Morva Protektorátusnak elnevezett országrészbe. Magyarország pedig, mely 1938 novemberében visszakapta a Felvidék egy részét, 1939. március 23-án belevágott a vitatott hovatartozású Kárpátalja visszaszerzésébe. A mindössze kilencnapos szlovák légierő lecsapott az előrenyomuló honvédalakulatokra. Minimális károkat okoztak, viszont a csapatlégvédelem öt gépüket lelőtte. Noha a Magyar Királyi Légierő mindössze két vadászszázadot tudott küldeni, a Fiat CR.32-es kétfedelűekkel repülők egy nap alatt kivívták a légi fölényt. 24-én kilenc igazolt légi győzelmet arattak, saját veszteség nélkül. Az Iglón öszszevont szlovák légierőre Junkers Ju-86-os, kétmotoros bombavetőink mértek csapást. Akciójuk 17 repülő eszköz pusztulását eredményezte. A vereséget követően újjászervezett szlovák légierő 63 darabos gépállományának zömét a vadászok Avia B.534-es, és a felderítő-bombázók Letov Š.328-as kétfedelűi tették ki. A Lengyelország lerohanásában részt vevő repülők két gépüket vesztették el, amivel szemben csupán egyetlen lengyel iskolagép lelövését tudták felmutatni. A Szovjetunió elleni támadást megelőzően nagy számban vásárolhattak vissza az egykori csehszlovák légierő, hadizsákmányként lefoglalt eszközeiből. A szlovák gyorshadtestet támogató repülőalakulatok között három vadászszázad is volt. Az Aviákban ülők a keleti hadjárat első hónapjai alatt 58-szor csaptak össze orosz gépekkel. Ezek során hat igazolt légi győzelmet könyvelhettek el, de csupán egyetlen Aviát vesztettek, egy további pilótájuk pedig átállt. Első vadászalakulatuk 1942 februárjától kapott átképzést a Messerschmitt Bf-109-re és kora ősztől a Luftwaffe nagy hírű 52. ezredének 13. századaként járt bevetésre. A később osztállyá bővített alakulat - a mintegy 2000 bevetés során - négyfős veszteség mellett, 216 igazolt légi győzelmet aratott. Nem meglepő hát, hogy 1944-re 17 vadászpilótájukból lett ász a keleti fronton. A dezertálások száma mégis annyira megnőtt, hogy a szlovákokat, mint megbízhatatlan, úgymond "másodosztályú partizánokat", inkább kivonták és hazaküldték, hogy a honi légvédelemből vegyék ki részüket.

A szervezkedés

Nemcsak a keleti fronton, hanem odahaza is egyre romlott Tisoék helyzete. A hegyekben nyüzsögtek a partizáncsoportok. Számuk elérte a százat, összlétszámuk pedig legalább 35 000 főt tett ki. Soraikban jugoszláv, orosz és francia hadifoglyok, bolgár meg román katonaszökevények, valamint lelőtt gépeikből kiugrott orosz, brit és amerikai hajózók is akadtak. A hadsereg sok tisztje tartotta a kapcsolatot a Beneš-féle, londoni emigráns kormánnyal, mely arra törekedett, hogy még azelőtt felkelést szítson, mielőtt a németek megszállnák az országot. Az események koordinálására 1943 decemberében létrehozták a Szlovák Nemzeti Tanácsot. A testület Golian tábornokra bízta a hadműveletek irányítását. A Moszkvában szervezkedő, cseh kommunisták szintén pártfogolták a felkelés gondolatát, ezért kitartóan győzködték a Kreml illetékeseit annak anyagi támogatásáról. Az oroszok beadták a derekukat, mert belátták, hogy az jelentős német erőket köthet le, így csapataik jobban koncentrálhatják erőiket az előretörésre Berlin felé, délen Magyarország és északon Lengyelország irányából. 1944 tavaszán, a megtizedelt 1. és a 2. szlovák hadtestek, Oroszországból visszavonult maradékát - mintegy 22 000 főt - Golian Szlovákia keleti részébe irányította, a Duklai-hágó "védelmére". A tartalék haderő 10 000 katonáját ezalatt a nyugati országrészben vonta össze. A tábornok a felkelést akkorra tervezte, mikor a Vörös Hadsereg felszabadítja Krakkó városát, hogy a katonái által megnyitott szoroson keresztül a szovjet csapatok azonnal benyomulhassanak. A Nemzeti Tanács rimánkodása ellenére azonban a partizánok - felbátorodva Kárpátok hágóit megközelítő orosz előretörés gyorsaságán - legkevésbé sem ennek az időzítésnek megfelelően tevékenykedtek. Akcióik csúcspontja augusztus első felére esett. Tiso, látva, hogy kezd kicsúszni a hatalom a kezéből, 12-én statáriumot hirdetett és 29-én behívta a németeket. Hitler haladéktalanul négy SS hadosztályt vezényelt oda: a 85.-et Lengyelországból, a 19.-et a Cseh-Morva-Protektorátusból, a 20.-at Ausztriából és a 104.-et Magyarországról. Ugyanezen a napon Golian tábornok, akinek ezzel legroszszabb álmai váltak valóra, kénytelen volt mozgósítani csapatait. A felkelés kezdetét vette.

A harcok megindulása

Csakhogy a németek megelőzték a felkelés országossá terebélyesedését. Megdöbbentő gyorsasággal lefegyverezték a kelet-szlovákiai lázadó csapatokat és megszállták a Duklai-hágót. Csupán az 1. hadtest 2000 katonája menekült meg és jutott el Golian erőihez. Helyzetük - körülvéve németekkel és elvágva a szovjet segítségtől - cseppet sem volt irigylésre méltó. Légierejük szénája sem állt valami jól. A központ, Besztercebánya közelében fekvő Tri Duby repülőtéren félszáz, javarészt elavult repülő eszközt tudtak csak összevonni. 38 db elsővonalbeli harci gépük ugyanis 29-én átmenekült a Vörös Hadsereg által felszabadított területre. A német eredetű és hazai gyártású gépparkban csupán három Avia és négy Messerschmitt 109-es vadászgép akadt. Emiatt egyetlen, vegyes századot tudtak felállítani. A felkelők és a Luftwaffe VIII. repülőhadtestének gépei első ízben augusztus 31-én csaptak össze. Akkor egy Junkers Ju-87-es Stukával légi harcba keveredett Letov biplán veszett oda. Két nappal később Lúpták alhadnagy Aviájával Poprád környékén végzett felderítést, mikor a földön egy századnyi Stukát fedezett fel. Sikerült méltó bosszút állnia a lelőtt Letovért, mert a zuhanóbombázókból - részint 20 kg-os bombákkal, részint géppuskatűzzel - hármat elpusztított. Szintén aznap volt az a lelövés, ami - mint az utolsó, kétfedelű vadászgéppel aratott légi győzelem - bevonult a repülés történetébe is.

Az S 2 + 07 utolsó útja

Szeptember 2-án František "Fero" Cyprich alhadnagy Tri Dubyban egy frissen javított Avia B.534-es berepülésére szállt fel. A pilóta, aki 1939-ben egy ugyanilyen típusú géppel hiába üldözte az Iglót támadó magyar Ju-86-os bombavetőket, akkor még nem sejtette, hogy perceken belül nem csupán az orosz fronton, Messerschmitt-tel aratott 15 légi győzelmének szaporítására nyílik módja, hanem ötéves adósságának "egyenlítésére" is. Visszatérésekor ugyanis azt látta, hogy a földi személyzet fedezékekbe rohan. Azonnal megértette, hogy légiriadó van. Nem volt nagy újság, mert német gépek naponta megjelentek. Néha ledobtak pár bombát is, de legtöbbjük ártalmatlan, átrepülő Junkers Ju-52-es szállítógépnek bizonyult. Mivel azonban a reptériek nem tudhatták, mi érkezik, jobbnak látták biztonságba menekülni. Cyprich gépén nem volt rádió, ezért csak találgatta, merről jön az ellenség. Hiába kutattam, semmit sem láttam az égen. A reptérszéli lövészárkok közelébe gurulva viszont észrevettem, hogy onnan mindenki egy apró pont felé mutogat. Az ellenséges gép! Minthogy még járt a motor, villámgyorsan fel tudtam szállni. Radvány közelében értem utol. Egy Ju-52-es volt és akkorának tűnt, mint egy kocsiszín. Tüzet nyitottam rá. A hullámlemez törzsbe csapódó lövedékek észrevehető kárt nem okoztak. Kifordultam és újra támadtam. Ezúttal az egyik motort vettem célba, és addig lőttem, míg füst nem kezdett ömleni belőle. Harmadszorra a túloldali motort soroztam meg. Utána csak annyi dolgom volt, hogy figyeljem, amint a megrongált Junkers kényszerleszálló-helyet keres és talál. Közben persze nagyon örültem első győzelmemnek, amit a felkelők színeiben értem el. Mikor jelentettem Singlovic ezredesnek a történteket, a várt dicséret helyett rám förmedt: "Miért nem nálunk kényszerítette le a földre!?" Bár a többiek ünnepeltek a lelövésért, beláttam a parancsnok igazát. Egy sértetlen szállítógépnek csakugyan nagyobb hasznát vettük volna, mint annak, ami így maradt belőle.

A magyar szállítószázad S 207-es oldalszámú hárommotorosát Gách György főhadnagy vezette. A MALERT egykori kapitánya erre a balszerencsés útra a szabadnapján "ugrott be", megbetegedett pilótatársa helyett. A Krakkóba tartó gép személyzete Vermes Nándor főhadnagy, másodpilótából, Maszlagi Imre rádiósból és Széky László őrmester, hajózószerelőből állt. A fedélzeten rajtunk kívül még két vezérkari tiszt és öt utas tartózkodott. A raktérben postazsákok és három hordó repülőbenzin volt. A Junkers törzsén, felül kialakított géppuskaállást ponyva fedte, mivel az útvonalon - mit sem tudva a felkelésről - nem számítottunk semmiféle ellenséges akcióra. Az idő kitűnő volt. Félúton, a Körmöci hegyek felett jártunk, mikor elhúzott mellettünk egy kétfedelű vadászgép. Orrán, törzsén és szárnyain jól látszottak a baráti gépeket megkülönböztető sárga jelzések. Gáchék legnagyobb rémületére az Avia élesen visszafordult és tüzet nyitott. A jobb motor lángba borult és hatalmas füstcsóvát húzott maga után. A pilóta mögött helyet foglaló Széky és az egyik vezérkari tiszt halálos lövéseket kaptak. A rádiós megsebesült. A kilyuggatott hordókból ömlött a 100-as benzin. Gách habozás nélkül cselekedett: kiürítette az üzemanyag-tartályokat, kikapcsolta a motorok gyújtását és belefogott, hogy letegye a gépet. A fennsíkon, belátható közelségben mindössze egyetlen, futballpályányi legelő kínálkozott a kényszerleszállásra. A szélén magasodó sövényen épphogy átemelte, aztán földet értek. A futók kibírták a hatalmas zökkenést, a jobb kerék azonban egy gödörbe futott. A Junkers beperdült és féloldalra dőlve megállt. A motortűz közben kialudt, így valamennyien megmenekültek a máglyahaláltól. A sebesülteken a falu lakói segítettek. A felkelők fogságába esettek később, egy német légitámadás ideje alatt megszöktek és hazajutottak. Cyprich többszöri támadását és állítólagos, "lovagias" integetését a magyaroknak kétségessé teszi, hogy a szétlőtt BMW csillagmotor szétrobbanó olajtartályának tartalma a közvetlen közelből támadó Avia szélvédőjét teljesen beterítette, így a fegyvertelen Ju-52-est, "hősiesen" elintéző alhadnagynak jobb dolga is akadt - sürgősen le kellett szállnia.

A felkelők repülőinek további küzdelmei

Nevezetes légi győzelme után négy nappal Cyprich Messerschmitt-109G-vel indult őrjáratra. Kísérőjével közösen lelőtték a Luftwaffe egy Focke-Wulf Fw-189-es kéttörzsű felderítőgépét. Szeptember 8-án páncélosok elleni támadásra szállt fel két Letov két Avia fedezetével. Mivel azonban ködbe kerültek, dolguk végezetlenül voltak kénytelenek visszafordulni. Hazafelé az egyik Avia hegyoldalnak ütközött és felrobbant. Két napra rá következett a szlovák légierő "fekete vasárnapja". Malackyból 15 óra 30-kor szállt fel az első abból a 30 feketekeresztes csapásmérőből, melyek 50 percen keresztül támadták Tri Dubyt. Az első hullám hat Stukája a reptér légvédelmét semlegesítette. A második hullám hat Junkers Ju-88-asa és 12 Heinkel He-111-ese a gépeket és az épületeket támadta. Utánuk újabb hat Stuka és hat Messerschmitt 109-es következett, melyek fedélzeti fegyvereikkel lőtték végig a kínálkozó célokat. Ellenük egyedül Bozik alhadnagy tudott felszállni. Lőszerrel fel nem töltött 109-esével a Ju-88-asokra vetette magát, hogy szétzilálja köteléküket. Erre irányuló próbálkozásainak vadászgépek vetettek véget, melyek elkergették. A támadás következtében egy-egy 109-es, Avia továbbá Letov, valamint két Ju-52-es, két Savoia-Marchetti SM.84-es bombavető és tucatnyi gyakorlógép semmisült meg. A bombák szaggatta futópályát rendbe hozták és valamennyi, bevethető állapotban maradt harci gépük - egy 109-es, egy Avia és két Letov - részt vett Horna Stubna mellett előretörő harckocsik megtámadásában. Az akció során sikerült is hármat felgyújtaniuk. Szeptember 12-én Cyprich - ismét Messerscmittel felszállva - egy Ju-88-as lőtt le. 16-án szokatlan légi összecsapás zajlott le a szembenálló felek egy-egy felderítőgépének részvételével. A Focke-Wulf 189-essel harcba keveredett lomha Letov megfigyelője egy szerencsés sorozattal felgyújtotta a német gép bal motorját, a kéttörzsű pedig, lefelé spirálozva keresett egérutat. A vegyes század által elpusztított vagy megrongált repülő eszközök száma ezzel hétre emelkedett, ami - ennyicske géppel és ekkora túlerővel szemben - figyelemreméltó teljesítménynek mondható.

Jönnek a csehszlovákok!

A felkelők abban a hitben küzdöttek Besztercebánya körül, hogy a Vörös Hadsereg - hamarosan áttörve a németeken - a segítségükre siet. Reményüket egyrészt az táplálta, hogy a szovjetek már szeptember 4-én 19 db Liszunov Li-2-es repülőgéppel utánpótlást juttattak el hozzájuk. Másrészt meg az, hogy a következő napon egy katonai küldöttség érkezett tőlük a további szállítmányok érkezésének koordinálására. Az orosz csapatok azonban a határ előtt megtorpantak és napokig tétlenül várták a fejleményeket. A szlovákok a legjelentősebb segítséget végül két repülőszázadnyi, vörös csillagos vadászgép formájában kapták meg.

1944. januárjában a Nagy-Britanniába menekült csehszlovák erők vezérkara, értesülve a szlovákiai felkelés lehetőségéről, felajánlotta a szovjeteknek, hogy repülőket küld ennek megsegítésére. Az ötletet elfogadták és a RAF vadászrepülő parancsnoksága is hozzájárult, hogy 21 tapasztalt, cseh nemzetiségű pilótája február 21-én útra keljen. A František Fajtl százados vezette önkéntesek hosszú hajókázást követően, Irakon átutazva jutottak el Iránba. Onnan repülővel folytatták és utolsó csoportjuk április 13-án érkezett meg Moszkvába. A 32 esztendős parancsnok csak ekkor konstatálhatta elégedetten, hogy a 13 000 km-es átcsoportosítást sikeresen végrehajtották. Másnap együtt indultunk tovább a Moszkvától 300 km-re, északkeletre fekvő Ivanovóba, hogy a 6. tartalékos repülődandárnál megkezdjük a típusátképzést. Mivel csak egyikünk tudott oroszul, a hóolvadásig a földi előkészítés mellett a legfontosabb feladat a nyelvtanulás volt. Kiderült, hogy ezen a hatalmas bázison képezték át a közismert Normandia-Nyeman ezred francia pilótáit is. A típusvizsgát követően 24-én szálltunk fel először a "Lavocskával", melynek bivalyerős, 1540 LE teljesítményű csillagmotorja 5000 m-en, közel 650 km/h maximális sebességet biztosított. A gép érzékenyen reagált a kormánymozdulatokra. Bár leszállósebességét túl magasnak találtuk, május 30-án mégis valamennyien, egyetlen esemény nélkül megszereztük a jogosítást rá. Az alakulat hivatalos neve, noha igazából csak osztálynyi erőt képviselt, 1. önálló csehszlovák vadászrepülő-ezred lett. Július és augusztus hónapokban az egyre türelmetlenebb pilóták csak lassacskán kerültek közelebb a fronthoz. Bevetésüket állítólag az oroszok azért halogatták, mert az 1. Csehszlovák Hadtest légi támogatására szánták őket. Ez a magasabb egység azonban keserves harcok után éppen pihenőjét töltötte. A tétlenségre kárhoztatott vadászok körül az eseményeket a Szlovákiában történtek gyorsították fel. Hatásukra a 4. ukrán front 2. légi hadseregéhez vezényelték őket, melynek parancsnoka Krasszovszkij tábornok volt. Szeptember 9-én a 38. szovjet hadsereg és a csehszlovák hadtest végre támadásba lendültek, hogy a Duklai-hágón keresztül benyomulva felmentsék a szorongatott partizánokat. Addigra azonban az ellenség már jól felkészült és visszaverte őket. Több tízezerre tehető az akkor elesett vagy megsebesült csehszlovák és orosz katonák száma. A felszabadítók a határt végül október 6-án tudták áttörni. A körülzárt felkelőkön addig csupán annyit tudtak segíteni, hogy átdobták hozzájuk az önkéntes repülőket.

"Végre hazamegyünk!"

Szeptember 14-én Krasszovszkij tábornok magához rendelte Fajtl századost. Rövid tanácskozást követően utasította, hogy 15-én helyettesével és a két század parancsnokával repüljenek át Tri Dubyba, vizsgálják meg az ezred áttelepülésének lehetőségeit, utána pedig térjenek vissza

jelenteni a tapasztaltakat. 15 óra 30-kor a parancsnok Rejthar századossal, valamint Chábera (hét-) és Stehlík (nyolc légi győzelmes) főhadnagyokkal útnak indult Krosnóból. A repülés során teljes rádiócsend volt érvényben. A háború tőlünk pár km-re dúlt. Ezért a célzókészülékek bekapcsolva, a gépágyúk meg tűzkész állapotban voltak. A frontvonal keresztezését követően mélyrepülésben folytattuk az utat, nehogy a Fritzek radarjai felfedezzenek. 20 perc zavartalan "sétarepülés" után már Besztercebánya felett jártunk. Mielőtt Tri Dubyt megközelítettük, 300 m-re emelkedtünk és lassan, kieresztett futókkal közeledtünk, hogy a légvédelmiseknek legyen idejük azonosítani felségjelzésünket. A terv bevált, mert senki sem lőtt ránk. Biztonságosan leszálltunk. Öt év után újra hazai földön lehettünk! Ujjongó emberek vettek körül bennünket. Jól esett az ünneplés és az, hogy egykori bajtársakkal is találkozhattam a békeidőkből. A reptér annál kevésbé nyerte el a tetszésemet. Nem elég, hogy túlságosan is ismerték a németek, ráadásul gépeink, természetes fedezékek híján, nagyon ki lettek volna téve az ellenség várható támadásának. Szerencsére a bázis parancsnoka tudott ajánlani valamit helyette. A Zólyomtól öt km-re, északkeletre fekvő Zolná falucska melletti legelőt ideálisnak találtam: talaja egyenletes és kemény volt, hossza is éppen megfelelőnek bizonyult. A közeli facsoportok pedig gépeinknek kínáltak olyan biztonságos állóhelyeket, ahol kiszolgálásuk is megtörténhetett. A főhadiszálláson jelentkeztem Golian tábornoknál. Kértem hogy Zolnát telefonvonallal kössék össze Tri Dubyval, és hogy készítsék fel a repteret gépeink, a falut meg az orosz származású szerelők fogadására. Pilótáink számára ugyanakkor a városban kerestettem megfelelő szállást. Egyetlen jó hírként megtudtam, hogy a felkelők zsákmányoltak 200 000 liter benzint. Bár alacsony oktánszámú volt, bizonyos adalékok hozzáadása után később alkalmasnak bizonyult gépeink feltöltésére. Addig azonban a légihídon küldött utánpótlásra voltunk szorulva. 16-án a százados csak két kísérővel tért vissza Krosnóba. A negyedik gépet vezető Stehlík ugyanis, megrándult bokája miatt kénytelen volt Tri Dubyban maradni. A százados jelentését meghallgatva Krasszovszkij elrendelte, hogy a következő nap folyamán az egész ezred áttelepüljön Szlovákiába.

Megérkezés és berendezkedés

Az átrepülés 14 óra 10-kor kezdődött meg. A Lavocskinokhoz csatlakozott két átállt Messerschmitt 109G is. Egyiket az 1., a másikat a 2. századhoz osztották be. Valamennyi vadászgép sértetlenül megérkezett Zolnára. Fajtl százados különben a szigorú utasítások szerint bevetésre azért nem mehetett, hogy minden figyelmét az ezred irányításának cseppet sem könnyű feladatára koncentrálhassa. Munkáját Sehnal főhadnagy segítette, aki "mellesleg" a felderítőtiszt szerepet is betöltötte. A megérkezésüket követő, nagyszabású besztercebányai fogadáson Fajtl rájött, hogy nem ők az egyedüli szövetséges repülők a környéken. A vendégek közt volt 30 amerikai hajózó is, akiknek gépeit lelőtték, és akik a partizánok segítségével úszták meg a hadifogságot. A társaság fele még aznap éjjel, két Tri Dubyba érkezett B-17-essel visszatért olaszországi bázisára. A reptéren a következő éjszaka még nagyobb volt a forgalom. Előbb RAF gépek szálltak le, melyek rádió-adóvevőket, gyógyszert és kötszert hoztak. A hajnali órákban pedig 40 szovjet Li-2-es érkezett. Egy részük a partizánoknak hozott utánpótlást. Másik részük fedélzetén ott voltak a szerelők, a hátra maradt pilóták és természetesen az alkatrészek, a szerszámok, a lőszer valamint az üzemanyag is. Szeptember 19-én, kora reggel a földi személyzet büszkén jelenthette, hogy valamennyi vadászgép bevetésre kész.

A tűzkeresztség: szeptember 19, Pöstyén

A reptéren a jelentések szerint a Luftwaffe legalább 40 egymotorosa állomásozott: Messerschmittek, Stukák, Focke-Wulf 190-sek, Fieseler Storch futárgépek és más repülő eszközök. Az 1. század csapásmérésre kijelölt hat Lavocskinját a századparancsnok, a bázist nagyon jól ismerő Stehlík vezette. A főhadnagy erre sérült bokája ellenére vállalkozott. A fél tucat csapásmérő felső biztosítására a 2. század két gépét jelölték ki. Igazából csak a meglepetés okozta sokkra számíthattak. Arra, hogy a németeknek még fogalmuk sincs alakulatuk megérkezéséről. Minthogy a keveredésben az automatikus bombakioldóknak nyoma veszett, a résztvevők csak 20 mm-es gépágyúikat használhatták. A felettébb kockázatosnak ígérkező támadás során ugyanis nem várhatták el azt egyik pilótától sem, hogy a nehézkes, a kézi szerkezettel bíbelődve még nagyobb veszélynek tegyék ki magukat. A mindössze 100 km-re fekvő cél elleni akció végrehajtásához alig egy óra kellett. Az otthon maradottak izgatottan várták a visszatérőket. A nyolcból heten egy csoportban közeledtek. Csak Skopal hadnagy késett, akinek gépét megrongálta a légvédelem. A leszállás után kiderült, hogy Mráz hadnagy Lavocskinjának légcsavarja és oldalkormánya szintén megsérültek. Mélyrepülés közben olyan alacsonyra ereszkedett, hogy eltépett egy telefonvezetéket. A tűzkeresztségen átesett kötelék által okozott károk, ennél hasonlíthatatlanul jelentősebbek voltak. Alig 20 perc alatt legalább tíz gépet semmisítettek meg és ugyanennyire tették a megrongáltak számát. Legtöbbjük Stuka volt. A rettegve várt, azonnali válaszcsapás viszont elmaradt. Ebből Fajtl és bajtársai arra következtettek, hogy az ellenség "Lavocskáikat" Kárpátokon túlról érkezett, orosz vadászgépeknek tartotta. A német források ugyan csupán öt gép megsemmisülését ismerték el, de a támadás legkézzelfoghatóbb eredménye nem is ez volt, hanem az, hogy legalább Pöstyénből nem támadták egy ideig a felkelőket.

Az események sűrűjében

A napnak azonban még korántsem volt vége. Egy német gépkocsioszlopot jelentettek, mely Privigyéből indult útnak. Chábera és kísérője, Vaculík hadnagy 25 kg-os bombákkal felszerelkezve szálltak fel. Fedélzeti fegyvereik lőszerkészletét egy esetleges légi összecsapásra tartogatták. Mivel ellenséges gépek nem tűntek fel, a bombák ledobását követően még négyszer csaptak le a járművekre. A kézifegyverekkel védekezőknek esélyük sem volt. A hazatérő géppár három teherautó felgyújtását és legalább öt megrongálását jelentette. Közvetlenül utánuk Kocfelda hadnagy és kísérője Privigye környéki célpontokat bombázott. Délután négy géppel visszatértek, hogy újból megszórják az ellenséges állásokat. Útközben Stehlík egy magányos, dél felé tartó Ju-88-ast fedezett fel. A főhadnagy, bár gépének szárnyai alatt még ott voltak a bombák, rávetette magát. A kétmotoros tűzcsóvát húzva zuhanni kezdett, majd a földbe csapódva felrobbant. A pilóta ezzel 8. légi győzelmét könyvelhette el. Skopal ugyanekkor egy rosszul elrejtett Storch futárgépet lőtt szét. A heves légvédelmi tűzben mindkét "Lavocska" megrongálódott, de haza tudott térni.

Másnap az alakulat elszenvedte első veszteségeit. Az első bevetésben Kruta hadnagy tűnt el, aztán Tocauer hadnagy szállt hasra egy mezőn. A La-5-sök később Vrutky-Karlovany városában egy páncélozott járműoszlopra csaptak le. Az akció fényesen sikerült, de nagy ára volt. A légelhárítók Borovec hadnagy "Lavocskájának" átlőtték a hűtőjét, amit kényszerleszállás követett. Utána Vaculík gépét találta telibe egy 37 mm-es gránát. A hadnagy levegőben szétrobbant La-5-ösében lelte halálát. 20-án este szomorú statisztika került az ezred naplójába. A két nap 23 bevetése során két főt és két gépet vesztettek, Lavocskinjaik fele pedig, kisebb-nagyobb sérüléseket szenvedett. Tocauer és Borovec ugyan hamarosan megkerültek, Krutáról azonban nem jött hír. 21-én Rózsahegyen egy lőszerraktárt vettek célba. A támadás eredményességét beárnyékolta, hogy Loucký hadnagy súlyos comblövést kapott. Következő nap Nemecké Pravno vasútállomására csaptak le. Az akcióból két gép szitává lőve tért vissza. 24-én az eső felszállásra alkalmatlanná tette a reptér talaját. Csak másnap délutánra száradt fel annyira, hogy öt géppel elintézhettek a Handlová környéki aknavető ütegeket. A következő három nap során 26 alacsonytámadó bevetést teljesítettek. 29-étől aztán, a kifogyóban lévő üzemanyagkészlet miatt, csak arra voltak képesek, hogy ellenséges berepülések esetére készültséget adjanak. Hiába volt 200 000 liter benzinjük, Moszkvából nem akart megérkezni az elemzés eredménye.

Szorul a hurok

Mialatt a csehek földre kényszerültek, a németek újjászervezték erőiket, hogy októberben végső csapást mérjenek a felkelőkre. A Hoefle Obergruppenführer vezette csapatok négy irányból indulnak támadásra: keletről a "Horst Wessel" SS páncélgránátos hadosztály, délről a "Schill" SS harccsoport, északról a Wehrmacht "Tatra" páncéloshadosztálya, nyugatról pedig a "Dirlewanger" SS rohamdandár és az "Ukraine" SS páncélgránátos hadosztály. A Stukák által támogatott Tigrisek, mindent elsöpörve megindultak. Október 4-én végre megjött a benzin és a lőszer! - emlékezett Fajtl. Helyzetünk azonban, úgy Zolnán, mint Tri Dubyban, nagyon bizonytalanná vált. A felkelők visszavonultak. Jobbnak láttam a 2. századot a Breznóbánya közelében kialakított tábori reptérre telepíteni. Október 6-án Skopal felszállás közben összetörte gépét és magát is. Következő nap 24 bevetésben támadtuk a németeket, közte egy gyalogos oszlopot Klacany mellett. Visszaúton a raj pilótái öt Stukával találkoztak. Stehlík leszedett egyet. Nagyon örült, mert ez már kilencedik légi győzelme volt. Nem sokkal később sajnos hírt kaptam arról, hogy Mráz, aki egy légvédelmi állást támadott, közben találatot kapott gépével eltűnt. Ugyanezen a napon, dél körül nagy kötelék jelent meg Zólyom felett. Szerencsére nem németek voltak, hanem amerikaiak. Öt B-17-esük fegyvert és utánpótlást hozott. Visszafelé magukkal vittek minden saját vagy brit hajózót, akiket addig a partizánok bújtattak. A ki-és berakodás alatt a kíséret 30 db P-51-ese a légtérben körözve biztosított. Az egyik "magvadult" Mustang még készültségi géppárunkat is megtámadta, de sorozatai szerencsére mellé mentek. Október 7-én Golian tábornokot leváltották. Helyét Viest tábornok foglalta el, aki 1940-ben a Franciaországban harcoló cseh erőket irányította. A küszöbön álló vereség ellenére a repülők helyzete némileg javult. Moszkvából végre megkapták a receptet, amivel használni tudták a zsákmányolt benzint. Az időjárás is kedvezőbbre fordult, így a két század mindent megtehetett, hogy segítse a szorongatott felkelőket. Október 11-én Tocauer leszállás közben balesetet szenvedett. A nap legfontosabb eseménye mégsem ez volt, hanem hogy megérkezett a 2. csehszlovák ejtőernyős dandár. Meggondolatlan bevetésüket a cseh moszkoviták erőszakolták ki, akiknek fogalmuk sem volt a hadi helyzetről. A deszantosok, megfelelő utánpótlás híján, hamarosan kutyaszorítóba is kerültek. Október 12-én hajnalban, a Tri Dubyba viszszatelepült 2. század szerelői az ott talált, használhatatlan gépeket, csaléteknek a reptér feltűnő pontjaira vontatták. Délelőtt Šrom főhadnagy és Hlučka hadnagy a "Schill" SS harccsoport katonáit támogató öt Stuka elűzésére szálltak fel. A Svatý Kríz mellett kiderült, hogy a jelentés tévedett. Igazából Messerschmitt 109-esek voltak ott. A páros azonban így bátran szembeszállt velük. A viadalban egyik fél sem ért el komolyabb találatot. Délben ugyanők, Tri Duby felett 2000 m-en, felderítést végző 109-esekkel keveredtek harcba. Bár a megtámadott német gépek motorjaiból fekete füst tört elő, mégis mind a kettő el tudott menekülni. Délután Šrom és Kocfelda Svatý Kríz környékén újra Messerschmittekbe botlott. Ebből az összecsapásból egy-egy győzelemmel tértek haza. Egy másik őrjárat során Matušek alhadnagy felfedezte az öt nappal korábban eltűnt Mráz Lavocskinjának roncsát. Közben a németek Zólyom elfoglalására indultak. Előretörésüket akkor még meg tudták állítani az ejtőernyősök. Október 15-re viszont sokat romlott a helyzet. Fajtl szerint: Teljesen körülvettek bennünket és a gyűrűt egyre szorosabbra vonták. Már nem tudtuk pontosan, merre vannak a mieink és merre a németek. Éppen ezért mindkét századunk a "Tatra" hadosztály, jól felismerhető páncélosait támadta. A heves légvédelmi tűzben Motička gépével együtt odaveszett, további négy Lavocskinunk pedig súlyosan megrongálódott. Másnap három gépünk a Diviaky

vasútállomáson kirakodó "Dirlewanger" rohamdandár egyik alakulatát támadta. 17-én az eső megakadályozta felszállásainkat, viszont a RAF, Olaszországból érkezett két de Havilland Mosquito típusú kétmotorosa tudta bombázni Pöstyént. A légvédelem az egyiket lelőtte. Kanadai pilótája és navigátora azonban szerencsésen eljutottak a partizánokhoz. 18-án a Krakkóban állomásozó 1. csatarepülő ezred 11 db Focke-Wulf 190-ese rajta ütött Tri Dubyn. Bár elsősorban a csalinak kitett roncsokat pécézték ki, a lövedékek megölték az őrség számos katonáját is. Mikor azonban megjelentek Zolnáról a Lavocskinok, a németek kereket oldottak. Második hullámuk egy órával később érkezett. A légi harc 5000 m-en bontakozott ki. Hlučka ennek során eltalálta az egyik Fw-190-es szárnytartályát, amitől az rögtön lángba is borult. Az ejtőernyővel megmenekült pilótát a partizánok három nap múlva csípték fülön. A harcban Hlučka gépének átlőtték az oldalkormányát, mégis le tudott vele szállni. Štička hadnagy közben megrongált egy Focke-Wulfot, de az eliszkolt. Aztán a csehek a túlerő miatt visszavonulásra kényszerültek. A hazatérők közül Reznicek hadnagy lezuhant és kórházba került. 19-én hat Stuka támadta Besztercebányát. Elfogásukra Šrom és kísérője szálltak fel. Miközben a vezér a hátul kullogó zuhanóbombázót sorozta, két Messer rontott rá. Dobrovodský alhadnagy elkergette őket mögüle, de a németek nem adták fel, csak elrejtőztek a felhőkben. Mikor előmerészkedtek, Šrom jól célzott sorozata telibe találta az egyik motorját. A pilóta kiugrott, a roncs Handlová mellett csapódott be. A másik, látva társa sorsát, délre menekült. Az emiatt bosszankodó kísérő ekkor egy Focke-Wulf 189-es felderítőgépet pillantott meg, ám az is kereket oldott. Váratlanul elébe került egy másik kéttörzsű, melyet 50 m-ről kezdett lőni. Szárnyáról - bíztató módon - lemezdarabok szakadtak le, mielőtt azonban sorsa megpecsételődött volna, üldözőjének lőszere kifogyott. Dobrovodský nem tehetett mást, mint hogy csalódottan rázta öklét harmadik, elszalasztott "zsákmánya" után.

Az összeomlás

Az eseménydús napok után a füves reptereket az eső sártengerré változtatta. A tehetetlenül várakozó repülők egyre-másra kapták a riasztó híreket a német páncélosok előrenyomulásáról. A bajokat fokozta, hogy megcsappantak lőszer- és alkatrészkészleteik is. Az oroszok azonban már nem tudtak semmit küldeni. Október 22-én Viest tábornok rádióüzenetben tudatta a világgal, hogy a felkelők képtelenek tovább tartani magukat. Másnap a Lavocskinok, felhasználva majd' minden üzemanyagot és lőszert, a Liptószentjános utcáin áthaladó németeket támadták. Fajtl ugyanekkor egy Li-2-est kért sebesültjei elszállítására. 24-én a "Schill" harccsoport által szorongatott ejtőernyősök feladták állásaikat és a hegyekbe vonultak vissza. A cseh repülők pedig, még utoljára hét bevetést teljesítették. Gyetva és Rózsahegy térségében német páncélosokat lőttek és bombáztak. Eközben Tri Dubyban megsemmisítették a rádióállomást, valamennyi felszállásra képtelen gépet - köztük az utolsó Aviát is - és azt a felszerelést, amit nem tudnak majd magukkal vinni. 25-én a 18. SS páncélgránátos hadosztály elfoglalta Breznóbányát és megkezdte előretörését a 35 km-re, délre fekvő Beszterce felé. A Tri Dubyba összevont 11 repképes La-5FN és a vegyes szlovák század egyetlen megmaradt Messerschmittje 13 óra 30-tól hagyták el a repteret. A felhőket 4000 m-en áttörő gépek ragyogó napsütésben hasíthatták a levegőt, de a bennük ülők fájó szívvel kormányozták madaraikat a szovjet kézen lévő repterek irányába. Az átrepülés nem sikerült mindegyiküknek. Kubovic alhadnagy 109-esével lángolva csapódott be, Matušek pedig kénytelen volt ellenséges területre leszállni. A németek 26-án elfoglalták Zolnát, Zólyomot és Tri Dubyt. A következő napon elesett Besztercebánya. A szlovák reguláris erők maradványai a hegyekbe menekültek, hogy a partizánokhoz csatlakozva folytassák a harcot a megszállók ellen. Katonáik közül több mint 5000-en adták életüket a harcok során. A partizánok veszteségeit ugyanenynyire teszik. A felkelés két főparancsnokát a németek elfogták. Viest és Golian a flossenburgi koncentrációs táborba kerültek, ahol 1945 januárjában kivégezték őket.

Fajtl százados pilótái a felkelés alatt teljesített 566 harci bevetésük közben 383 órát töltöttek a levegőben. A légi összecsapásokban kilenc igazolt és három valószínű győzelmet arattak, további hét gépet pedig megrongáltak. Az ezred, az elpusztított három lőszerraktáron kívül, számos ellenséges harceszközt is megsemmisített. Többek közt tíz repülőgépet, két harckocsit, három löveget, három aknavető üteget, három mozdonyt, 14 páncélozott és 81 egyéb járművet. Mindezért három pilótájuk életével és négynek súlyos sebesülésével fizettek. Négy repülőgép-vezetőjük, felszállásra képes gépek híján, a partizánokkal maradva küzdött tovább. Közülük Borovec életét vesztette. Az eltűntként nyilvántartott Kruta viszont novemberben megszökött a fogságból és szovjet területre menekült. Az 1. önálló csehszlovák vadászezred - a dezertált és közben átképzett szlovák pilótákkal feltöltve - egészen a német megadás napjáig a frontvonalban küzdött.