KÁRPÁTI RAPSZÓDIA
A magyarországi harcok kezdete 1944-ben
Szerző: Dr. Ravasz István alezredes

1944. augusztus 10-én Veress Lajos altábornagy, a kolozsvári IX. hadtest parancsnoka szemlét tartott a Békás-szorosban. Az értékelő megbeszélésen "...megállapítást nyert, hogy az első világháború tapasztalata alapján a Keleti-Kárpátok 7-8 sorhadosztállyal és a rendelkezésre álló határőr alakulatokkal megvédhetők." 1944 nyarán a magyar politikai és katonai vezetésben sokan hitték, hogy a háború távol tartható Magyarországtól, s a Kárpátokban a szovjet haderő hosszabb ideig feltartóztatható, mint 1915 és 1917 között. Senki sem sejthette azonban, mit forralnak Bukarestben.

A Kárpát-medence Európában a harmadik helyre sorolható a germán-lengyel alföld, és a nyugati hadszíntér mögött. Miután a német-magyar és a szovjet- román-bolgár-jugoszláv csapatok részben más hadműveleteket vívtak, a szakirodalom eltérően szakaszolja azokat. A m. kir. Honvédség utolsó önálló hadművelete az 1944. szeptemberi erdélyi támadás volt. Ezt követően a magyar csapatok harca összefonódott a németekével, így helyesebb a német szakaszolást követnünk, mint az elmúlt évtizedekben átvett szovjetet. A magyarországi hadműveletek hat szakaszra bonthatók.

Az I. szakaszban a 4. Ukrán Hadseregcsoport felzárkózott az Északkeleti-Kárpátokra, a 2. Románia átállását követően a korabeli magyar-román határra. Az utóbbi 1944. augusztus 26-tól átlépte a határt. A német Dél-Ukrajna (szeptember 24-től Dél) Hadseregcsoport Magyarországra hátrált vissza. A magyar 2. hadsereg szeptember 5-én, a IV. hadtest (21-től 3. hadsereg) 13-án indított támadása a Déli-Kárpátok lezárására a tordai, illetve az aradi csatába torkollott. A Székelyföldet szeptember 7-től kiürítették.

"Nyakunkon az ellen!"

A korábban hazánkban megjelent munkák 1944. szeptember 23-át jelölik meg a magyarországi harcok kezdeteként, amikor a szovjet 53. hadsereg 57. lövészhadteste Battonya térségében átlépte a mai magyar határt. Ez azonban figyelmen kívül hagyja a korabeli határokat. Magyarországnak akkor része volt Észak-Erdély: a földrajzi Észak-Erdély, a Máramaros-vidék, az Észak-Partium és a Székelyföld. Az 1945 utáni határok visszavetítése hasonló helyzetet teremt, mintha az 1683-1699-es törökellenes háborúkból kihagynánk Buda visszavívását.

1944. augusztus közepéig úgy tűnt, a front távol tartható. Az 1. hadsereg ekkoriban szilárdította meg arcvonalát az Északkeleti-Kárpátokban, a hegység erdélyi szakaszától pedig még messzebb zajlottak a harcok. A határ és a szovjet csapatok között ott állt a német Dél-Ukrajna Hadseregcsoport és a román haderő tekintélyes része. Románia augusztus 23-i átállása azonban fordulatot eredményezett: a szovjet haderő napokon belül a Kárpátokon belül állt.

I. Mihály román király augusztus 23-i kiáltványa és a román Nagyvezérkar főnöke egyidejű hadparancsa előírta, hogy a román hadsereg indítson hadműveleteket Észak-Erdélyben a német-magyar csapatok ellen: "Actione ofensivă pentru recucerirea Ardealului de Nord (...) Pentru acţiunea ofensiva contra trupelor germano-maghiare din Transilvania de Nord..."

Az augusztus 25-től betörő kisebb - zömmel határőr - csoportokat a magyar határvédelem rendre visszavetette a határon túlra. A román haderő csak akkor indított komoly támadó hadműveleteket, amikor arcvonalukra felzárkózott a 2. Ukrán Hadseregcsoport.

A román átálláskor Észak-Erdélyben a IX. (kolozsvári) hadtest és a Székely Határvédelmi Erők állomásoztak, Veress Lajos altábornagy (augusztus 28-tól a 2. hadsereg parancsnoka, szeptember 1-jétől vezérezredes), illetve Horváth Ferenc vezérőrnagy parancsnoksága alatt. Seregtesteik feltöltetlen keretalakulatok voltak, kivéve 9. határvadászdandárt, amelybe 3 határvadászcsoportban 4 határvadász-zászlóalj tartozott, egyenként 3-3 határvadász- és 1 nehézfegyverszázaddal. A Székely Határvédelmi Erőkhöz tartozott további 2 határvadászcsoport és 20 székely határőrzászlóalj. Az Árpád-vonalat a Radnai-havasoktól az Ojtozi-szorosig 12 erődszázad biztosította.

A Keleti-Kárpátokban az első szovjet betörések három hegyi átjárót érintettek. Az Ojtozi-szorosban a határ a vízválasztó moldvai oldalán, Sósmező nagyközség keleti szélén húzódott. A szoros nyugati kijáratánál feküdt Ojtoz-telep, onnan Berecken át a Kézdiszék irányába vezet az út. Ettől 20-25 km-re északra fekszik az Úz völgye. A határ a vízválasztótól keletre 7 km-re húzódott, attól 3 km-re volt Úzvölgy-telep. A határon állt egy régi k. u. k. vámház. Az Úz mentén lehet feljönni a teleptől 10 km-re lévő Aklos-csárdáig, ahol az északról érkező Bence patak az Úzba folyik, onnan délnek, a vízválasztón át, leereszkedni a Kászon völgyébe. Az Úztól 5-8 km-re északra folyik a Csobányos. A határtól 5 km-re, magyar területen volt Csobányos-telep. Feljönni a határhoz a patak mentén lehetett, onnan nyugatnak a 10 km-re lévő vízválasztóig, majd le a Csíkszékbe. Az Úz és a Csobányos völgye között áll az 1100 m magas Magyarós-hegy.

A 26. határvadász-zászlóalj 2. százada Sósmezőre települt, a 32. határvadász-zászlóalj 1. százada és 32. határportyázó-százada az Úz völgyébe, 2. százada a Csobányos-völgybe, a Csobányos-telepre és a völgyzárhoz. A 32/1. erődszázad az Úz völgyében a Csuklyánka-hegy oldalában, a 24/1. Ojtoz-telepnél biztosította a völgyzárakat. A 32. határvadász-zászlóalj hegyi-ágyúsütegének állásai a Magyarós-hegyen voltak. Az Ojtozi-szoros térségében működött a 10., az Úz völgyében a 11., a Csobányos völgyében a 13. székely határőrzászlóalj. Egy-egy határvadász-, határőr- és erődszázad kevesebb mint 200 főt számlált. Az Úz völgyében épült ki a Mátyás-erőd. A 32/1. erődszázad, illetve a 11. székely határőrzászlóalj felhasználta a munkácsi m. kir. 11. gyalogezred által még az I. világháborúban kialakított állásokat is.

A milic-jellegű székely határőrzászlóaljakban - a fontosabb beosztású tisztek kivételével - idősebb póttartalékosok és leventekorú fiúk szolgáltak. Itt alakult ki a Budapest védelmében is alkalmazott "bácsi-öcsi" kettős: egy harci tapasztalatokkal rendelkező "öreg" mellé beosztottak egy puskaport még nem szagolt fiatalt. Ők ketten nem szakadhattak el egymástól, a "bácsi" felelt az "öcsi" kiképzéséért és testi épségéért, gyakran még fegyverzetük is közös volt.

Augusztus 24-én a Honvéd Vezérkar elrendelte a határzárat, a Keleti-Kárpátok átjáróinak azonnali megszállását, mozgósította a pótseregtesteket, s a határra vezényelte a felállítás alatt álló 5 új határvadász-zászlóaljat és 4 új erődszázadot.

Mars hadisten Tündérországban

Az első visszavonuló német katonák már egy nappal a román átállás után átlépték a határt. A Kárpátok felé visszaözönlő szervezetszerű kötelékek a legtöbbször felbomlottak, összeverődött csapatrészekből alakultak alkalmi harccsoportok. Mire a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport elérte a felvételi állásnak tekintett magyar vonalakat, 23 seregtestet vesztett. Az utolsó csapattöredék, a Mieth-csoport csak szeptember 13-án érkezett be.

Augusztus 25-től beállították a visszavonuló német harccsoportokat a magyar határvédelem harcrendjébe. az Abraham-csoport az Ojtozi-szorosban, az Úz és a Csobányos völgyében, a Festner-csoport a Csobányosnál és a Gyimesi-szorosban, a Breith-csoport az Úz völgyében, a Busch-csoport az Ojtozi-szorosban, a Scholze-csoport a Gyimesi-szorosban lépett harcba.

A 2. Ukrán Hadseregcsoport jobbszárnya már a hegyekben volt, amikor az augusztus 29-i direktíva első ízben említett magyar területeket. A jobbszárny 7. gárda-, 40. hadseregnek és 2. lovas-gépesített csoportnak a Keleti-Kárpátok átjáróin át el kellett érnie a Beszter-ce-Kolozsvár-Nagyenyed-Nagyszeben vonalat, a balszárny 27., 53. hadseregnek és 6. gárdaharckocsihadseregnek a dunai Vaskaput. A balszárnyat a szeptember 5-én fordították a Déli-Kárpátok román kézben lévő hágóin át északnak, mivel a jobbszárny addigra sem tudott áttörni a keleti vonulaton.

1944. augusztus 26-án az összefüggő front (amennyire annak tekinthető a visszavonulók és az üldözők sakktáblaszerű halmaza) elérte és átlépte Magyarország korabeli határát. Ha a magyarországi hadműveletek kezdőnapjának ezen az alapon augusztus 26-át tekintjük, akkor a magyarországi harcok kezdőnapjaként - a román betörések okán - 25-ét kell megjelölnünk.

Augusztus 26-án az oroszok 20-30 harckocsival az Úz völgyében átlépték a határt. A gyalogság a 7. gárdahadsereghez, a harckocsizó kötelék a 2. lovas-gépesített csoport 23. harckocsihadtestéhez tartozott. A szovjet csapatok 26-án a Csobányos völgyében is átlépték a határt, illetve elérték az Ojtozi-szoros román oldalán lévő Gorzafalvát.

Az Úz völgyébe betört harccsoport délelőtt meglepetésszerűen elfoglalta Úzvölgy-telepet, s körülzárta a völgyzárat. A védők délután fél négykor kiürítették az erődöt, mivel lőszerük elfogyott. A szovjet ék az aklosi elágazó és a Rugát-tető előtt akadt el az igen keskeny szurdokban. Az egy nyomon haladó harckocsik közül többet a Szászrégenből felszálló német Ju-87 "Stuka" zuhanóbombázók semmisítettek meg.

Még 25-én egy oldalkocsis motorkerékpáron két "német tiszt" érkezett a határra, s megbeszélte a 11. székely határőrzászlóalj parancsnokával, Serfőző János alezredessel, hogy az utat csak visszavonulásuk után robbantsák fel. Serfőző örült a vélt erősítésnek, s még az állásokat is megmutatta nekik. A másnap érkező 6-7 német harckocsi szabályosan megállt a határsorompó előtt, ám belőlük oroszok ugráltak ki, és elfogták a magyar határőröket, majd a harckocsik tüzet nyitottak.

27-én rövid, de heves harc után Sósmezőtől visszavonult a 24/1. erődszázad völgyzárába, az Ojtozi-szoros keleti bejáratához, miután a szovjet 23. harckocsihadtest betört a magyar 26/2. határportyázó-század és a német Abraham-csoport védelmébe az Ojtoz völgyének kiszélesedésében. A délelőtt elfoglalt Úzvölgy-telep közigazgatásilag nem volt önálló, ám a 17.15-re kiürített Sósmező igen. Ilyenformán Úzvölgy-telep volt az első település és Sósmező az első község, ami 1944-ben Magyarország akkori területén a szovjet csapatok birtokába került.

Az oroszok 26-án a Csobányos völgyében északról, 27-én az Úz völgyében délről elérték a Magyarós-hegyet. Onnan a 11. székely határőrzászlóalj 1. és 2. százada, a hegyi-ágyúsüteg és az aknavetőszakasz leadott néhány lövést az Úz völgyében feltűnő célpontokra, de lőszerük hamar elfogyott. 28-ára virradóra Szabó Géza főhadnagy, a rangidős tiszt ezért a támpont feladása mellett döntött. Akik északnyugat felé mentek le a hegyről, estére megérkeztek Csíkmenaságra, akik északnak, mivel nem tudtak az oroszok jelenlétéről a Csobányos völgyében, fogságba estek.

A Honvéd Vezérkar sajtóhoz eljuttatott 11 soros közleményéből mindössze 3 foglalkozott a keleti fronttal: "A magyar hadsereg Kárpáti arcvonalán az elmúlt héten kölcsönös felderítő tevékenységen kívül jelentősebb harccselekményekre nem került sor. Az ellenség

helyi támadó vállalkozásait mindenütt visszavertük." A hadijelentés alapján az ország lakossága nem tudhatta, amit a Székelyföld keleti szegélyén már megtapasztaltak: Mars rátelepedett Tündérországra...

"Fejünk az ár jaj, százszor elborítja"

Ne hagyd elveszni Erdélyt, imádkoztak a védők, miután augusztus 28-án a székelyföldi határ teljes hosszában fellángoltak a harcok, a Honvéd Vezérkar hadműveleti osztály napi tájékoztatója szerint: "az Ojtozi szorosban az elg. kb. 6-8 km. teret nyert. A Lóbércz-n lévő saját szd. az őt É-ról megkerülni akaró elg-el harcban áll. A Baska havasa 1367 hárp. területén saját szd. harcban áll az őt bekerítő elg-el. Az Uz völgyében elg. pc-osok az Aklóscsárdáig jutottak előre. (...) Az Uz völgyből Kászonfeltiz felé orosz előreszivárgás volt megállapítható. Elg. részek a Csobános patak völgyében a hv. po. örsöt visszavetették. Piricsketőnél az elg. a határszöget birtokba vette. Az Uz völgyi helyzet tisztázására Csikszentmárton körzetéből 3 zlj-as csop-al ellentád. van folyamatban."

Augusztus 28-án a 26., 34. határvadász-zászlóalj, a 11., 12., 18. székely határőrzászlóalj, a 32/1. erődszázad és a X. székely utászzászlóalj részei a német az Abraham-csoport és a 27. székely könnyűhadosztály nehéztarackos ütege támogatásával az Úz völgyében ellenlökést indítottak és elérték az Aklos-csárdát, ahol a 26. határvadász-zászlóalj támpontja mindeddig képes volt az úzi átjáró lezárására. Az ellenlökést Némay László százados vezette, aki a 32/1. erődszázad parancsnokaként jól ismerte az eredeti védelmi rendszert. Az aklosi elágazóról a védők csak 31-én, parancsra vonultak vissza.

A szovjet csapatok elérték Csobányos-telepet, másnap harckocsikkal átlépték a vízválasztót, de a 32. határvadász-zászlóalj, német páncélozott harcjárművek támogatásával, Csíkszépvíz-Csíkcsomortan-Csíkszentlélek előtt megállította őket, mielőtt kiléptek volna a hegyek közül. 31-én a védők visszavonultak Csíkszentmárton-Pottyond vonalára, amelyet csak szeptember 11-én éjféltől adtak fel, amikor már folyt a Székelyföld (7-én megkezdett) kiürítése.

Augusztus 28-án egy szovjet harcfelderítő járőr az aklosi elágazótól a Kászon völgyében lejutott Kászonfeltiz határába. Két nappal később a szovjet főerők elérték a Kászonújfalu határában telepített völgyzárat, amely a Kézdiszék bejáratát fedezte. Erejüket a nyugati felé koncentrálták, ez váltotta ki a 31-i magyar-német visszavonulást az aklosi elágazótól. A kászonújfalui völgyzárat a védők csak szeptember 9-én robbantották fel, mikor a kiürítés miatt fel kellett adni állásaikat.

Augusztus 28-án a szovjet lovasság, dél felől megkerülve az Ojtozi-szorost, annak nyugati végénél kijutott az Ojtoz-telephez. A keleti kijárathoz előző nap visszavonult védők feladták a szorost és a telepet. Másnap a 26/2. határvadász- és 24/1. erődszázad a német Abraham-csoport részeivel, Bereck irányából ellenlökést indítottak és visszafoglalták mindkettőt. Az ellenlökésekre épített védelmi elgondolás itt is bevált.

Az Árpád-vonal működésének ez volt az alapja. A védelmi rendszert három vonalból alakították ki. A határon székely határőr elővédek álltak. Beljebb, a szűkületekben építették ki a körkörösen védhető völgyzárakat. Itt ásták a földbe az erődszázadok semmilyen irányból sem látható bunkereit is. Legbelül alakították ki a főellenállási vonalat. Az elővéd halogató harccal vonult vissza. Az erődszázad a nyílt tüzelőállásokban tartotta magát, amíg az lehetséges volt, majd behúzódott bunkereibe, s átengedte "maga felett" a támadókat vagy viszszavonult a határvadász-zászlóalj támpontjaiba. A támadás megállítása ez utóbbi feladata volt, s ez indított ellenlökést az erőd visszafoglalására, de nem lépett túl az eredeti állásokon. Az erődszázad katonái ekkor jöttek elő bunkereikből, s hátulról tüzet zúdítottak a meglepett ellenségre, majd ismét elfoglalták állásaikat. E harceljárás szinte minden esetben meglepte a szovjet parancsnokokat, ami hozzájárult a határvédelem sikerességéhez. Augusztus 31-én az ojtozi völgyzár és Ojtoz-telep végleg elveszett. Szeptember 1-jén a szovjet 23. harckocsihadtest betört Bereckre és Lemhénybe, s a Veres-víz völgyében elfoglalta Esztelneket, ezzel kijutott a Székely-medencébe. Másnap a 8. székely határőrzászlóalj és a német 4. hegyihadosztály visszafoglalta Lemhény-Bereck-Ozsdola vonalát, de 4-én Bereck végleg elveszett. Szeptember 4-étől csökkent a nyomás az Ojtozi-szorosban, Malinovszkij marsall, a 2. Ukrán Hadseregcsoport parancsnoka e napon vezényelte át a 23. harckocsihadtestet Brassóhoz.

A front a Gyimesi-szoros előtt is elérte az országot. A határnál, Gyimes községnél a 32. határportyázó-század állt. A völgyet Gyimesfelsőloknál, a szoros bejáratánál a 32/2., s előtte 6 km-re Gyimesközéploknál a 32/3. erődszázad völgyzára biztosította. A felsőloki a szoros bejáratát zárta le, a középloki a Hidegség patak völgyét, amelyen át a Békás-szoros hátába lehetett kerülni. 28-án a szovjet 5. lovashadtest elfoglalta Gyimest. A német Festner-csoport 29-én a középloki völgyzárig vonult vissza, feladva Gyimest, Tarhavaspatakát és Gyimesbükköt. 30-án az oroszok a Csügés patak mentén elérték a Csobányos völgyét északról határoló hegyeket. 31-én leereszkedtek a Boros patak mentén, elfoglalták Borospatakát, s Gyimesközéplok és Gyimesfelsőlok között kijutottak a Tatros folyóhoz, s szeptember 1-jén átvágták az út- és vasútvonalat Gyimesfelsőlok és Sántatelek között. A középloki völgyzár, bár így a hátába kerültek, kitartott.

Szeptember 4-én a 46. német gyaloghadosztály feladta az ottani völgyzárat, a front ezen a napon a Békás-szorosban is elérte a magyar határt.

Augusztus 29-én Sepsiszentgyörgy térségében is fellángoltak a harcok: a román I. hegyihadtest az Olt vonaláról, a Baróti-hegység két oldalán lendült támadásba. A középen támadó két csoport 7-10 km mélyen előretörve, Köpecig jutott. A Barótot elfoglaló balszárnyat a 13. székely határőrzászlóalj német páncélosok támogatásával állította meg. Szeptember 4-én a védők már szovjet csapatokkal is szembe kerültek.

Égetővé vált, hogy a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport aktív hadműveleteket kezdeményezzen. Egy dél-erdélyi támadás már a román átállás utáni napokban felmerült. A szeptember 5-én meginduló támadás a tordai csatába torkollott, amelyről a cikksorozat következő számában írunk.