A MAGYAR 1. HADSEREG GALÍCIAI HADMŰVELETE
Szerző: Szabó Péter

A keleti hadszíntérnek a folyamatos német visszavonulás, s a Kijevtől nyugatra levő területek feladása következtében kialakult helyzetéből 1943 december végén már könnyen meglehetett állapítani, hogy a szovjet hadsereg ukrajnai előrenyomulása a következő év első hónapjaiban elérheti a Kárpátok nyúlványait. Az ellenség fő támadási irányait a honvéd vezérkar ugyan inkább Románia és Lengyelország felé valószínűsítette, az ország északkeleti határainak védelmét mégis elsőrendű feladatként kezelte. Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke ennek érdekében már a német főhadiszálláson folytatott 1943. november 21.-i tárgyalásain kísérletet tett az összes magyar megszálló erő kivonásának, s a határvédelemre való csoportosításának kieszközölésére.

A Kárpát-vonal kizárólagos magyar csapatokkal történő védelmétől - a Kállay-kormánnyal közösen - a realitásokat mellőzve azt remélte, hogy a szovjet hadsereg nem tartja majd szükségesnek a magas hegység megerősített és jól védhető védővonalának áttörését.

Miután a szovjet hadsereg offenzívája 1944. február elején folytatódott, s a megszálló erőknek a határok védelmére történő csoportosításában a német vezetéssel nem sikerült megegyezni, a honvéd vezérkar február 13-án elrendelte a kárpátaljai erődítési munkálatokhoz már januárban mozgósított műszaki és légvédelmi csapatok teljes hadiállományra emelését, s további műszaki alakulatok mellett az 1. hadsereg néhány seregtestének, a 16., s 24. gyaloghadosztályának, illetve a 2. hegyidandárnak részleges mozgósítását. A csapatok kiképzését, s a hegyes, erdővel borított terephez való alkalmazkodását a határok közelében igyekeztek megoldani. Felvonultatásuk március elején vette kezdetét. Kőrösmező és Ökörmező között a 16. gyaloghadosztály, ettől északnyugatra az Uzsoki-hágó előteréig pedig a 24. gyaloghadosztály látta el a határok védelmét. A 2. hegyidandár alakulatait Szolyva környékén vonták össze. Március 11.-én újabb seregtestek mozgósítását rendelték el, ezúttal az 1. hegyidandár és a 2. páncéloshadosztály alakulatainak teljes hadiállományra emelésére került sor.

A hadi helyzet alakulása, s a Kállay-kormány ismertté vált béketapogatózási kísérletei a német politikai és katonai vezetést cselekvésre késztették. A háborúból való kilépésre vonatkozó legfőbb gyanút a Kárpátok önálló védelmére tett magyar javaslat jelentette számukra. Az egyre rosszabbodó hadi helyzet szempontjából mindenképpen egy teljesen lojális és megbízható magyar kormány, illetve a német hadicélok érdekében korlátlanul rendelkezésre álló magyar hadsereg, hadiipar és mezőgazdaság szükségeltetett. Ezen feltételek létrejöttét a német politikai és katonai vezetés az eddigi alkudozások helyett az ország katonai megszállása által vélte elérni. 1944. március 19.-én a kora reggeli órákban a legfontosabb stratégiai pontok ellenállás nélkül a német csapatok kezére kerültek, a honvédség erőit laktanyáiba zárták, s lezárták a Tisza vonalat. Ezzel Magyarország már 1943. őszétől tervbe vett, s a magyar politikai és katonai vezetés kikapcsolására, távollétére épített német megszállása szinte egyetlen puskalövés nélkül bekövetkezett.

A Sztójay-kormány március 22-i kinevezését követően Szombathelyi vezérezredesnek, a német megszálló erők parancsnokától, Weichs tábornagytól támogatva még sikerült elérnie a honvédség lefegyverezésének, illetve teljes német vezetés alatt történő átszervezésének megakadályozását, de rövidesen első áldozatává vált a katonai vezetésben végrehajtott személyi változtatásoknak. A Honvéd Vezérkar főnökének utóda - német kívánságra, de Horthy, s az idősebb tábornokok ellenzésére - Vörös János altábornagy (május 10.-től vezérezredes) lett. Reá várt a honvéd csapatok mozgósításának irányítása, a kárpátoki harcokba való bekapcsolódása, valamint néhány vezetői csere megtétele.

Az 1. hadsereg részleges és meglehetősen vontatott felvonulását a határokra a német megszállás teljesen leállította. A Tisza-vonalon át történő csapatszállítás a március 22-i német szállítási és közlekedési rendelkezések miatt akadályba ütközött, a 2. páncéloshadosztály alakulatai ki sem mozdulhattak békehelyőrségeikből, s a seregtestei felvonultatását irányító 1. hadsereg-parancsnokság sem tudta elfoglalni törzsszállását a Kárpátokban. Nem történhetett meg az eredetileg megszálló feladatokat ellátó, s a magyar határokhoz viszonylag közel védekező VII. hadtest (18., 19. és 201. könnyűhadosztályok) tüzérségének megerősítése sem, ennélfogva a március 22-i német rendelkezés alapján a Dnyeszter 110 km-es vonalának védelmére utasított, gyenge harcerőt képviselő magyar alakulatok teljesíthetetlen feladat előtt álltak. A szovjet csapatok két napos harcot követően, Uscieskotól délkeletre már március 24.-én átkeltek a folyón, s 26.-án és 27.-én megsemmisítő páncélostámadás érte Kolomea körzetéig visszaszorított 201. könnyűhadosztályt. A seregtest gyalogságát hamar szétszórták, az utolsó gránátjáig bár hősies, de kilátástalan küzdelmet folytatott ágyús üteget a harckocsik taposták el. Március 29-én jelentős szovjet támadás érte az Obertyn térségében védekező 21. könnyűhadosztály alakulatait is.

Az ország megszállását követően a két megszálló hadtestet hadászatilag a német Dél Hadseregcsoportnak (1944. április 5.-től Észak-Ukrajna Hadseregcsoportnak) rendelték alá, s a Kárpátokba kihelyezett magyar alakulatok további alkalmazásáról is a német hadvezetés döntött. Hitler március 26.-án eljuttatott táviratában a 2. páncéloshadosztállyal és az 1. hegyidandárral kiegészült, Kárpátokhoz felvonult magyar erőknek a szintén magyar VII. megszálló hadtest jobbszárnyán való mielőbbi bevetéséről intézkedett. A magyar csapatok azonnali alkalmazását német szemszögből az 1. és 2. Ukrán Front seregtesteinek a Dél Hadseregcsoport arcvonalán elért sikerei, s a német 1. páncélos- és a 8. tábori hadseregek között keletkezett 200 km-es rés veszélye indokolta. A március 28.-án bekerített német 1. páncéloshadsereg április 2.-án kezdte meg kitörését nyugati irányba. A Dél Hadseregcsoportnak alárendelt magyar megszálló VII. hadtest pedig a Dnyeszter mentén elszenvedett veszteségei után Stanislaw térségébe szorult vissza.

A Kárpátok és a Dnyeszter közötti területen tervezett korlátozott támadás lényegét a következőkben jelölték meg: a magyar alakulatoknak a kárpáti hágókon keresztül a Kolomea - Ottynia - Stanislaw vonalig kellett előretörniük, hogy ezáltal a szovjet erőket magukra vonva tehermentesítsék az erősen támadott lembergi (lvovi) és jassy-i arcvonalszakaszt, s megteremtsék egyúttal az összeköttetést a német Észak- és Dél-Ukrajna Hadseregcsoport seregtestei között. Miután az 1. hadsereg parancsnokává kinevezett Náday István vezérezredes hadserege kizárólagos feladatának a Kárpátok védelmét tartotta, s csapatait semmiképpen sem akarta a galíciai lankás területen szovjet páncélostámadás veszélyének kitenni, közvetlen német elöljárója, Manstein tábornagy szorgalmazására azonnal fel kellett váltani. Lemondását követően utóda Lakatos Géza vezérezredes, a magyar megszálló erők addigi parancsnoka lett. Március 31-én változás történt a magyar 1. hadsereg felett is rendelkező német Dél Hadseregcsoport élén is, Mansteint Walter Model tábornagy váltotta fel.

Az április első két hetében Galíciába felvonult, illetve ide visszaszorított, összesen hozzávetőlegesen 180 ezer főt kitevő magyar seregtesteket az 1. hadsereg-parancsnokság irányítása alatt a magyar VI., a volt megszálló VII. és a német XI. hadtestparancsnokságok között osztották szét. A főirányba - a középütt elhelyezkedő - német XI. hadtestparancsnokság alá tartozó alakulatok támadtak. A 2. páncéloshadosztály és a 2. hegyidandár két megerősített zászlóalja Solotwina térségéből megindulva Nadworna, Delatyn és Kolomea elfoglalására kapott parancsot. Április 17.-én megindított támadásukhoz a 2. hegyidandár zöme, s a még felvonuló 1. hegyidandár és a 24. gyaloghadosztály később csatlakozott. Az 1. hadsereg balszárnyán a VII. hadtest 18. könnyű és 16. gyaloghadosztályának Stanislaw és Bohorodczany térségéből Ottynia és Obertyn helységeket kellett elérniük, a jobbszárnyán pedig a VI. hadtest alárendeltségében felvonuló, március 22.-én mozgósított 25. gyalog- és 27. székely könnyűhadosztályokat a Kolomea D. - Kosow - Kuty vonal birtokbavételére utasították. Az 1. hadsereg felvonultatott seregtestei az offenzíva kezdetén némi túlerőt képeztek, de páncélelhárításuk gyengesége miatt a kisebb-nagyobb ellenséges harckocsi-rajtaütéseknek mindvégig ki voltak szolgáltatva. Ezen végzetes hiányosság legszembetűnőbben a hegyidandároknál mutatkozott meg, melyeknek csak 50 mm-es páncéltörő ágyúik voltak.

A támadásban résztvevő csapatok a hadsereg balszárnyán már az első napon elfoglalták a Tlumacztól nyugatra és attól délre eső területeket, s másnap a 16. gyaloghadosztály a hadseregközvetlen műszaki alakulatoknak köszönhetően a folyó magas vízállása ellenére a Dnyeszter bal partján hídfőt létesített. Ezáltal megvalósult az összeköttetés a német 1. páncéloshadsereg III. páncéloshadtestével, mely aznap Tlumaczot vette birtokba. Ottyniát sikeres körülzárását követően április 20-án, a Kolomea irányába eső Chlebiczyn Lesni helységet pedig a német rohamtüzér és páncélvadász alakulatokkal együttműködve a április 22-én a 16. gyaloghadosztály vette birtokba.

A hadsereg arcvonalának középső részén Nadworna és Delatyn április 18.-i birtokbavétele után a Kolomea irányába folytatott támadások az egyre erősödő szovjet ellenállás miatt megakadtak. Április 17.-én ezen az arcvonalszakaszon, az 514. magassági ponton került sor azon kisebb harckocsi-összecsapásra, melyben a magyar viszonylatban nehéz harckocsinak számító, rövid csövű Turán-75 először esett át a tűzkeresztségen. A magyar szerkesztésű harckocsitípus gyengéi kezdettől fogva kiütköztek Egy korabeli tapasztalati jelentésben az alábbiak olvashatók erről: "Ilyen páncélvastagság, ilyen páncélminőség és ilyen páncél-átütőképesség mellett a Turán harckocsival önállóan támadni nagy tömegben bűn (...) Annak ellenére, hogy Turán harckocsinak is sikerült kilőni több T-34-est, az nem jelenti azt, hogy a Turán vetélytársa a T-34-esnek. Ma, amikor a németek Pz.-IV. harckocsikat is csak a második lépcsőben alkalmaznak, gyenge páncélvédettségük miatt, Turán harckocsit még inkább vétek az ellenség páncéltörő rendszerének prédájául az első vonalban bevetni (...) csak erős páncélvédelem mellett, komoly harckocsik mögött, vagy a gyalogság támogatására, azzal együtt kerülhet alkalmazásra, lényegileg mint páncél alatt mozgó gyalogsági nehézfegyver."

A szovjet hadvezetés fokozatosan csoportosította át seregtesteit a magyar támadó erők ellen. A hadművelet harmadik napján a két harccsoportban támadó 2. páncéloshadosztály és a déli, illetve északi irányban tevékenykedő 2. hegyidandár helyenként már túlerőben levő, harckocsikkal is támogatott, kiépített védőállásokkal rendelkező ellenséges alakulatokkal került szembe, s a Kárpátok keleti erdős, nehezen járható előteréből való kijutásuk ennélfogva nem járt sikerrel. A Prut menti fontos közlekedési csomópont birtokbavételéért folytatott, április 19. és 23. közötti harcokban már nem utóvédek, hanem az 1. Ukrán Front 4. harckocsihadseregének 6. gárda hadteste, illetve 18. összfegyvernemi hadseregének alakulatai - elsődlegesen a 17. gárda hadtest - állították meg a további magyar előretörést. Április 24.-én időlegesen sikerült betörniük a XI. és a VII. hadtest csatlakozásánál is, jóllehet ezen a napon a magyar hadsereg arcvonalán 24 szovjet harckocsit lőttek ki, s ebből 16-ot a XI. hadtestnél. Az ellenséges lövész- és harckocsi alakulatok védelmi harcait támogatta a 2. légi hadsereg is, melynek kötelékei április 28-án 963 bevetést hajtottak végre Kolomea térségében. A megerősödött szovjet ellenálláson kívül a beköszöntött esős időjárás következtében felázott utak is meglehetősen lefékezték az amúgy is lelassult támadást.

A Kolomea környékének és a Prut folyó északi partjának birtokbavételéért folytatott támadások mindvégig eredménytelennek bizonyultak. A Kolomea elfoglalására több irányból megindított legnagyobb, összevont támadást a XI. hadtestparancsnokság április 26-ára tervezte. Az 1. hegyidandárnak a Pruton Kolomeától keletre átkelve a város repülőteréig kellett előretörnie, hogy ott az érintkezést a Kolomeát északról megkerülő 2. páncéloshadosztállyal az érintkezést felvegye. Eközben a 2. hegyidandárnak a város déli, a 24. gyaloghadosztálynak pedig a keleti részeit kellett elfoglalnia. A magyar csapatoknak nem sikerült idejében felderíteni az arcvonalba éppen hogy kiérkező új szovjet erőket, s ennek következtében a kevés hadifoglyot ejtett alakulatokat több meglepetésszerű ellenlökés érte. A szovjet harckocsi egységek már a két hegyidandár előnyomulásába beletámadtak és azok belső szárnyait egymástól való elvágással fenyegették. A magyar hegyi alakulatok a Prut déli partján nem tudtak védőállást elfoglalni, mert az ellenséges erők a 2. hegyidandárra mért csapások és alakulatainak visszavetése közben birtokba vették Jablonowot és ezzel az 1. hegyidandár szinte teljesen elszigetelődött. A 22 km-es kiterjedésben, súly nélkül bevetett 2. hegyidandár ezen harcok során tüzérségének és nehéz gyalogsági fegyvereinek zömét elvesztette, a teljes megsemmisülést a testvér 1. hegyidandár április 28-i lekötő ellenlökésének köszönhetően tudta csak elkerülni. Súlyos veszteségei miatt ki kellett vonni az arcvonalból, s helyét a kiérkező magyar 25. gyalog-, illetve a német 101. vadászhadosztály vette át.

A támadás sikertelenségének legfőbb okait azonban elsősorban a főerőt jelentő 2. páncéloshadosztály határozott előretörésének elmaradására lehetett visszavezetni. A páncélosseregtest nagyobb harccsoportjának a Swiety Jozefről Slobodka Lesnára vezető egyetlen úton kellett volna előrenyomulnia, melyet a szovjet csapatok aláaknázták, s erős harckocsikötelékeket vontak itt össze. A műútról jobbra és balra kikanyarodó magyar páncélosok nem találtak összeköttetést a szárnyaikon felvonult gyalogzászlóaljakkal, emiatt támadásukat viszonylag hamar be kellett szüntetni. 2. páncéloshadosztályt támogató 24. gyaloghadosztály Tlumaczyk és Slobodka Lesna környéki április 26-27-i súlyos harcaira egy 21/I. zászlóaljbeli szemtanú az alábbiakban emlékezett vissza: "az erdőből való gyors kitörésünk előbb gyenge, majd egyre erősödő géppisztoly-, puska-, géppuska- és aknavetőtüzet váltott ki a házak közül. Nehézfegyverek és tüzérségi támogatás nélkül veszteséggel ugyan, de bejutottunk az első házak közé, délután pedig már egy szélesebb utca mindkét oldalát elfoglalva foglyokat is ejtettünk. (...) A páncélosok megjelenésekor a községben (Rakowczyk - szerző) voltunk, már alaposan elkeveredve támadó egységeink katonáival. A páncélosok és a feléledő aknatűz, valamint a gyalogsági támadás elől, jelentős veszteséggel az erdő felé vonultunk vissza. A gyalogság támadása az erdő szélét megszállva beljebb szorított bennünket. Itt már részben rendezni tudtuk egységeinket. Szomorúan, kiszolgáltatva, ilyen erőkkel szemben tehetetlenül, az elmaradottakat kerestük (...) Láttuk a szerencsétlen sérült bajtársainkat, akiken nem tudtunk segíteni. Az erdőben sokakban a félelem, a természetes élni akarás csak a minden áron való menekülésben vélte megtalálnia a lehetőséget."

Az április 26-27-i és a május 2-án megismételt összehangolt támadás menetében az sem hozott fordulatot, hogy a 2. páncéloshadosztályt a Nadwornára április 18.-án beérkezett német 503. nehéz harckocsiosztály 10 Tiger harckocsija, a 24. gyaloghadosztályt pedig április 30.-tól a német 19. páncéloshadosztály 73. páncélgránátos ezrede támogatta.

A magyar arcvonal jobbszárnyán az elhúzódó felvonulások és csoportosítások miatt a VI. hadtest seregtestei csak április 27-28.-án vették fel a harcot. Feladatukat abban határozták meg, hogy a Kárpátok átjáróinak védelme érdekében a határtól 80-100 km-re levő kárpátoki peremvárosokat, nevezetesen Kutyt, Pistynt, Kosowot és Luczkyt foglalják el, illetve minél nagyobb ellenséges erőt vonjanak el a kritikussá vált kolomeai arcvonalszakaszról. A 27. székely könnyűhadosztály ezredcsoportja ugyan április 28.-ára kemény harc árán, s menetből el is foglalta Kutyt, de egy erős szovjet ellentámadás délután az egyik zászlóalját a várostól nyugatra fekvő magaslatra szorította vissza, az 57/III. zászlóalját a városban körülzárta. A seregtest külső erőinek együttműködésével és súlyos helységharc árán a zászlóalj végül a hajnali órákban tört ki az ellenséges gyűrűből, magával tudta hozni nehézfegyvereit, s a harcokban ejtett foglyait, de a négy századparancsnoka közül három hősi halált halt. A 25. gyaloghadosztályt a XI. hadtest jobbszárnyán küzdő 1. és 2. hegyidandár támogatására szintén menetből vetették be. Markowka és Rungory helységek nagyobbik részét május 15-ére sikerült elfoglalnia, de a Kolomeához közeli Peczenizynt csak megközelíteni tudták.

Az 1. hadsereg arcvonalának egyes szakaszai 1944. május elejétől állandósulni látszottak. Május első két hetében már csak kisebb-nagyobb arcvonal kiigazító vállalkozások folytak. A 24. gyaloghadosztály Slobodka Lesna, a 25. gyaloghadosztály és az 1. hegyidandár a német 101. vadászhadosztály támogatásával Peczenizyn és Kluczow, a 27. székely könnyűhadosztály pedig Pistyn és Kosow el-, illetve visszafoglalásáért tett eredménytelen kísérleteket. Ezt követően az 1. hadsereg egész arcvonalán több mint két hónapig egy un. állóháború alakult ki.

Az 1944. áprilisi, májusi hadművelet során az 1. hadsereg a számára meghatározott maximális támadási célt, a fontos vasúti csomópontnak számító Kolomea és Obertyn városok környékének birtokbavételét nem tudta elérni. A sok veszteséggel, kudarccal, de kemény helytállással és kitartással megvívott harcok során azonban egyre tekintélyesebb ellenséges erő magára vonásával a Kárpátok előterében húzódó arcvonal összefüggését helyreállította és a német 1. páncélos- és a Romániába visszavonuló német 8. hadsereg között keletkezett hézagot kitöltötte. A hadművelet eredményének számít az is, hogy Nadworna, Delatyn, illetve a Prut-völgy egy részének elfoglalásával sikerült felszámolni a szovjet hadsereg 1944. márciusi előretörése nyomán keletkezett nyugat felé előreugró, Stanislaw és Dolina által határolt arcvonalívet, mely helyzeténél fogva déli irányban, Kőrösmező felé közvetlen veszélyt jelentett a Kárpát-medencére. 1944. április 17. és május 14. között 1942-en haltak hősi halált, 10193 volt a sebesültek, 3441 pedig az eltűntek száma a hadseregnél. A legnagyobb veszteségek a 16., a 24. és a 25. gyaloghadosztályok, valamint a 18. könnyűhadosztály csapatait érték. A 2. páncéloshadosztály 18 könnyű, közepes és nehéz harckocsija, s 4 páncélvadásza semmisült meg a harcok során, s az üzemképtelenné vált 88 páncélgépjárművéből 6 végleg kiesett, 7 pedig ellenséges területen maradt. Az 1. hadseregnek csak közigazgatásilag alárendelten, valójában a német 1. páncéloshadsereg kötelékében a Dnyeszter mentén 1944. március 4.-től folyamvédelmi feladatokat ellátó 20. gyaloghadosztály veszteségei elenyészőek voltak.

A támadó hadművelet befejezése után a Tlumacz - Ottynia K. - Kolomea NY. - Peczenizyn - Pistyn - Kuty - Kosow mögötti vonalon megkezdődött a védőállások kiépítése. Az 1. hadsereg-parancsnokság intézkedése értelmében a védelem súlyát az útszorosokra, a Prut folyó völgyére és a Stanislawra vezető utakra helyezték, Tatarow, Dolina, Nadworna és Delatyn városokat pedig körvédelmi központokká építették ki. A hadsereg eredeti, illetve újonnan kiérkező alakulataira várt a védőállások mögött 10 km-re kijelölt Prinz Eugen-állás kiépítése is. A Kárpátok előtt kijelölt Hunyadi-állás, az országhatáron húzódó Szent László-állás, illetve a mögötte levő, első világháborús eredetű Árpád-vonal kiépítésén és tökéletesítésén viszont elsősorban a hadsereg utász-, illetve erődalakulatai, valamint munkásszázadai dolgoztak.

A galíciai állásai védelmére utasított 1. hadseregnek - a német hadvezetés szempontjából - a későbbiekben is kulcsszerep jutott. Az északkeleti magyar határszakaszok felé történő esetleges visszavonulása a keleti hadszíntér északi és déli arcvonalának gyengítését és hézagok keletkezését eredményezte volna. A későbbiek során veszélyes helyzetbe kerülő magyar csapatoknak a Hunyadi-állásba való visszavételét emiatt tiltotta, s késleltette a végsőkig a német hadvezetés.