EGYENRUHÁK

Repülő altiszt (őrmester), nyári társasági öltözetben
Szerző: Baczoni Tamás és Hadnagy Róbert

A 20-as években a repülőcsapatok számára a szabvány katonai egyenruházatot rendszeresítették, fehér hajtókaszínnel és a bal felsőkaron viselendő hagyományos léghajójelvénnyel (a Monarchia repülőcsapatának katonái léghajót ábrázoló jelvényt viseltek gallérhajtókájukon). Mivel a trianoni békediktátum megtiltotta a repülőcsapatok hadrendben tartását, a katonai repülés rejtve fejlődött, a Légügyi Hivatal elnevezésű - hivatalosan polgári, valójában azonban katonai - szervezet keretei között. A rejtés korai időszakában a repülőszemélyzet polgári ruhát viselt, így az említett fehér hajtókás, léghajójelvényes katonai egyenruha minden bizonnyal csak a szabályzatok lapjain létezett, a valóságban sosem viselték. A Légügyi Hivatal 1930-ban vezetett be egyenruházatot tagjai részére, amely a rejtés időszaka után, 1938-ban hivatalosan is a honvédség önálló haderőnemévé váló Honvéd Légierő hivatalos egyenruhája lett.

A legénységi egyenruha ugyanolyan színű és minőségű (tábori barna) anyagból készült, mint a hadsereg katonáié, attól csak szabásában tért el. A tiszti és altiszti egyenruha elvileg szintén tábori barna anyagból készült, a valóságban általában világosabb és kissé szürkésebb árnyalatú volt, mint a tiszti "kamgárn". A modern szabású, fazonos gallérú zubbonyból és a kor divatja szerinti bőszárú, hajtókás pantallóból álló öltözetet tányérsapka egészítette ki, amely szintén a fegyvernem (haderőnem) "modernségét" jelezte. Különállásának hangsúlyozására a légierő saját jelvényt is bevezetett, mely kiterjesztett szárnyú turult ábrázolt, feje fölött lebegő Szent Koronával. Ezt viselték sapkajelvényként, ruhajelvényként (a zubbony jobb mellzsebe fölött, illetve a köpeny ujján), illetve a gombokon.

A repülőtisztek részére négyféle öltözetet rendszeresítettek: társasági egyenruhát, sötétkék színben (a nagytársasági öltözetet a keményített ingmell és a csokornyakkendő különböztette meg a sima nyakkendős, puhagalléros fehér inggel viselt kistársasági öltözettől), szolgálati és köznapi egyenruhát tábori barna (keki) színben és - megengedett öltözetként - nyári társasági egyenruhát, fehér színben, illetve zöld zsávolyt. Szabásában mindegyik öltözettípus hasonló volt, kivéve, hogy a sötétkék társasági zubbonyról elhagyták a mellzsebeket.

Altisztek a sötétkék társasági öltözetet nem, de a "megengedett" fehér társasági ruhát viselhették.

A fehér társasági egyenruha zubbonya fehér vászonból készült, szabásában a tábori barna zubbonnyal egyezett meg, s a szárazföldi haderőnem tisztjeinek és altisztjeinek rejtett gombolású nyári fehér zubbonyától eltérően, nyílt gombolású volt, a "turulos" gombokat gyakran levehető kivitelben tették a zubbonyra (hátul egy S-alakú kapoccsal rögzítve), hogy a fehér ruhánál elkerülhetetlen gyakori mosásnál a gombok ne károsítsák a textíliát. A zubbonyt fehér inggel és fekete nyakkendővel kellett viselni. Az altisztek elvileg csak gyapjú nyakkendőt hordhattak volna, de a tisztek által viselt selyem vagy műselyem nyakkendők természetesen sokkal "sikkesebbnek" számítottak. A rendfokozati jeleket - akár az összes többi öltözetnél - fekete bársony váll-lapokon alkalmazták és az általános rendfokozati jelzés-rendszertől eltérően nem csillagok, hanem paszományok jelezték a rendfokozatokat. A paszományok a köpeny ujján alkalmazottakhoz hasonlítottak, eltekintve a zászlósok rendfokozati jelzéseitől (a repülő váll-lapon a zászlósok rendfokozati jelzése egy hosszanti arany paszománysáv volt). A légierő rendfokozati jelzésein egy megkülönböztető sajátságot is használt: a Folyamőrség "Eliott-szemmel" (ez volt a hadihajós rendfokozati jelzéseknél szokásos, karikába hajtott legfelső paszományon alkalmazott díszítő elem hivatalos neve) díszített rangjelzéseinek mintájára, "haderőnemi különlegességként" egy "V" alakba hajtott paszományt - mely feltehetően egy repülő madár kitárt szárnyait kívánta szimbolizálni - varrtak a rendfokozatot jelző paszomány(ok) fölé, az állománycsoportnak megfelelő színben. Az őrmesterek egy ezüst paszományt viseltek a "V" alakú paszomány alatt.